2023. május 16-án átadták a kohászatnak és vasgyárnak emléket állító salaküst szobrot az Újgyőri főtéri körfogalom közepén.
A miskolci születésű világhírű szobrász, Kraitz Gusztáv által megálmodott alkotás megépítését régóta tervezték, és a városban kibontakozott széleskörű összefogásnak köszönhetően – melyben a Metal Shredder Hungary Zrt. is szerepet vállalt – az elmúlt időszakban meg is valósult.

„Ez a fel-felizzó salaktál emlékeztet mostantól minden erre járót a diósgyőri kohászatra, azokra, akik valaha a vasgyárban dolgoztak, és arra is, hogy a nehézipar virágzása után milyen traumaként élte meg a város és térség a gyár bezárását, miután Miskolc a huszonegyedik században új utakat volt kénytelen keresni. Hálás köszönet illeti az emlékmű alkotóját, Kraitz Gusztávot” – hangsúlyozta Veres Pál, Miskolc polgármestere.
A három méter magas, tizenhét tonnás salaküstből kialakított emlékű avatásánál jelen volt annak megálmodója, a több mint hat évtizede Svédországban élő, de miskolci gyökereitől teljesen soha el nem szakadt Kraitz Gusztáv is.



Köszönet az összefogásért
Az alkotó megrendülten mondott köszönetet mindenkinek, aki hozzájárult az emlékmű megvalósulásához. „Boldog vagyok, hogy ez végre készen lett és nagy csodálója vagyok mindenkinek, aki az ügy mellé állt. Mert már önmagában az egy óriási bravúr volt, hogy ezt a hatalmas üstöt idehozták és a felsővezetékeken átemelték a tér közepére, nem is beszélve az ügy körül kialakult összefogásról” – tette hozzá az idén 97 esztendős művész.
A emlékmű felavatásáról a teljes összefoglaló írás ide kattintva olvasható el.