Pályaorientációs nap

A fiataloknak a legérzékenyebb korukban kell irányt találniuk, hogy majd felnőtt korukban milyen munkaterületen szeretnének dolgozni.

A pályaválasztás megkönnyítésére számos iskolában tartanak előadásokat, hogy a diákok felismerjék magukban, hogy miben tehetségesek, mi az, amit szívesen tanulnának, mi adhat számukra sikerélményt.

A győri Apor Vilmos Katolikus Iskola felkérte a Metal Shredder Hungary Zrt.-t, hogy tartson előadást a hulladékgazdálkodás és az újrahasznosítás témakörében a 7. és 8. osztályos tanulóik részére.

Török András vezérigazgató ötlete alapján Dr. Kulcsár Tibor kutatás-fejlesztési igazgató tartott szakmai előadást és Habók János bűvész tette még látványosabbá a bemutatót. A megszokottól jelentősen eltérő tanórán az újrahasznosításban rejlő kihívásokat és lehetőségeket mutatta be a két előadó ki-ki a saját szakterületének megfelelő értelmezésben. Miután újraírták a fizika törvényeit, beszéltek arról is, hogy milyen érdekes munkalehetőségek vannak a hulladékfeldolgozó iparban, a kutatás-fejlesztésben és milyen szaktudás szükséges ehhez.

A rendhagyó pályaorientációs előadásról készítettünk egy összefoglaló videófilmet:

Reméljük hogy az új ismeretek mellett egy nagy élménnyel is gazdagodtak a diákok és a környezet védelmére mostantól szemmel néznek.

Mi csak biztatni tudjuk a tanulókat, hogy legyenek a jövő mérnökei!

MSH
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.