A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi és Műszaki Földtudományi Kara együttműködési megállapodást kötött Társaságunkkal.
A duális képzés keretében a nappali tagozatos diákok egyetemi tanulmányaik ideje alatt párhuzamosan vesznek részt az egyetem elméleti oktatásában és a partner vállalat gyakorlati képzésén, már az első félévtől kezdve. Az együttműködés az alap- és mesterképzésre vonatkozó duális szakmai gyakorlati képzésekre vonatkozik.
A módszer célja, hogy a hallgató a duális partner cégnél jelentős gyakorlati tapasztalatot szerezzen, és a munkaerőpiacra azonnal hasznosítható tudással rendelkező szakemberként lépjen.
A megállapodás aláírása a Miskolc Déli Technológiai Parkban megvalósuló telephely és kapacitásbővítő beruházás bejelentésével egyidőben történt a város dísztermében. A rendezvényen Professzor Doktor Mucsi Gábor, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Dékánja mutatta be a duális képzésben rejlő lehetőségeket.

A Miskolci Egyetemmel kialakult sok éves együttműködés lehetősége, továbbá a már korábban megkötött Széchenyi István Egyetemmel és a Pannon Egyetemmel létrejött szerződésünk lehetővé teszi, hogy az elektronikai hulladékok és akkumulátorok újrahasznosítása során számos kutatási eredményt tudunk majd felmutatni, ezzel hozzájárulva a jövő mérnök generációinak képzésében.
