A 2020 – as tokiói olimpiai és paralimpiai érmék valójában újrahasznosított elektronikai eszközökből kinyert nemesfémekből készültek.

Fotó: Issei Kato / Pool / Getty Images Hungary
Az e-hulladékok arany, ezüst, réz és platina nemesfémeket tartalmaznak. A „Tokyo 2020 Medal Project” nevű kezdeményezés már 2017-ben elindult. A japán olimpiai szervezőbizottság felhívására két éven keresztül gyűjtötte az egész ország a telefonokhoz hasonló elhasználódott elektronikai kütyüket. Először sportolók, majd egyetemi hallgatók körében terjedt el a mozgalom, de hamar csatlakozott a kezdeményezéshez a nagyközönség is, majd vállalkozók több ezer gyűjtőpontot alakítottak ki.
1621 településről 78.985 tonna elektronikus hulladék gyűlt össze, amely kb 6,21 millió használt telefont tartalmazott. Ebből a mennyiségből 32 kg arany, 3500 kg ezüst és 2250 kg bronzot sikerült visszanyerni. Az összehasonlítás kedvéért: míg 1 tonna ércből csak három-négy gramm arany nyerhető ki, az egy tonnás mobiltelefon-hulladékból akár 350 gramm arany is előállítható.
Egy olimpiai érem súlya általában 500 gramm. Azt tudtad, hogy nagyon kevés az arany az aranyéremben? Az olimpiai aranyérmek legalább 92,5% ezüstből készülnek, legalább 6 gramm aranyozással a tiszta ezüstön.
A japánok a győztesek dobogóit is újrahasznosított műanyagból készíttették. Ehhez 45 tonnányi háztartási hulladékot, illetve az óceánból kihalászott szemetet gyűjtöttek össze és száz dobogót építettek belőle.
Örömmel olvastunk a kezdeményezésről, reméljük egyszer a Metal Shredder Hungary is részese lehet egy ilyen nagyszabású projektnek.